Kína

Ismerd meg a világ legnagyobb városát

Sanghaj,Peking és Hong Kong árnyékában szinte megbújik a kínai megapolisz Csungking, a világ legnagyobb városa, de ez már nem lesz így sokáig.

Egészen pontosan a világ legnagyobb területű városa, a maga 82 200 négyzetkilométerével kétszer akkora, mint Svájc. A délnyugat-kínai metropolisz területét tekintve messze a világ legnagyobb városa, ez annak is köszönhető, hogy a kínai  kormány az egész tartományt közigazgatási várossá nyilvánította.   A „város” alapvetően két régióból áll: egyrészt magából a városból, másrészt az azt körülölelő, közigazgatásilag hozzá tartozó mezőgazdasági területekből. Körülbelül 32 millió lakosával népességét tekintve is az egyik legnagyobb a világon. Csungking régóta vonzza a kínai túristákat , de úgy tűnik rajtuk kívül alig ismeri valaki ezt a várost.

Biztosak lehetünk benne ,ez már nem lesz így sokáig.

Csungking 1997. március 14-ig Szecsuán tartomány része volt. A kínai kormány Go West programjának részeként Csungkingot leválsztották Szecsuán tartománytól, és különleges státuszt kapott a kormány által irányított városként. Többek között Sanghaj, Peking és Tiencsin is rendelkezik ezzel a státusszal.

Egy folyó formálja a várost

6300 kilométerével a Jangce Ázsia leghosszabb folyója, és Csungkingon is keresztül folyik, ahol találkozik a Jialing folyóval. A Három-szurdok gát megépítése után a világ mai legnagyobb városa virágzó metropolisz lett. A várostól mintegy 500 kilométerre található gát ,hajózhatóvá tette a két folyót,a Jangce és Jialing folyót, és bőséges energiával látja el a várost.

Csungking régóta mintavárosnak számít, amelyet a kínai kormány jüan milliárdokkal támogat. Szinte egyetlen házról sem mondanánk,hogy 30 évesnél idősebb , pedig a város története több ezer éves múltra tekint vissza.

Csungking már most is az egyik legkedveltebb város a belföldi kínai túristák körében. Furcsa szelfizős,fotózós helyeiről ismert leginkább a város – ilyen például az a toronyház  amelynek nyolcadik emeletén átszáguld a  vonat, vagy a tér, ami egyáltalán nem tér, de a szélén 20 emeletet lefelé halad. Az influenszerek népszerűvé tették a várost, amelyet korábban elsősorban a körutazó turisták be- és kilépési pontjaként használtak.  A város egyik jellegzetességét a nagy szintkülönbségek, a hegyoldalakon kanyargó lépcsős utcák adják, aminek köszönhetően ez az egyetlen kínai nagyváros, ahol nem láthatunk jelentős számú kerékpárt.. Azt mondják, hogy a csungkingi emberek azért olyan vékonyak, mert minden napjukat szabadtéri edzőteremben töltik: a város számos lépcsőjén koptatva cipőjüket.

A kínai metropolisz jelenleg a világ egyik leggyorsabban növekvő városa – évente körülbelül 500 000 emberrel bővül. A Három-szurdok gát építése során áttelepített 1,4 millió ember közül sokan szintén Csunkingban élnek.

A gazdaság virágzik, a gát elkészülte után rövid időn belül már mintegy 2000 cég telepedett le Csunkingban, elsősorban a robotika, a tárgyak internete, az intelligens autók, a megújuló energiák, a biomedicina és a környezetvédelem területén. Állítólag minden harmadik világszerte eladott laptopot Csunkingban gyártottak.

Városnézés jellemzői

Aki Csungkingba utazik, biztosan soha nem fog unatkozni. A sok látnivaló mellett a városon kívül is van néhány kiránduló hely, amit nem érdemes kihagyni:

Jangce felvonó: A turisták különleges perspektívából élvezhetik a várost a Jangce-felvonóval. Az utazás páratlan élményt nyújt, és hatékonyan köti össze Yuzhong és Nan'an kerületeket is egyben.

Fengdu: A Szellemek Városa körülbelül 170 kilométerre található a központi várostól, és itt található  egy  taoista és buddhista templomkomplexum is, amelyet először a Han-dinasztia idején építettek. A templomegyüttesről azt mondják, hogy egyfajta átjáró az alvilághoz, annak szellemeihez és királyaihoz.

Ciqikou: Ciqikou a Jialing folyón található, és Csungking leghagyományosabb kerülete. Egy letűnt korszak lüktet még itt: régi házak és üzletek tipikus kínai építészeti stílusban, helyi művészstúdiók és több mint száz teaház.

Három-szurdok gát és múzeum:

A Csungking központjában található Három Szurdok Múzeum  Kína legnagyobb monográfiai múzeuma, A Pipasan-hegy lábánál található múzeumot 1951-ben alapították. Több mint 40 kiállítótermében mintegy 100 000 tárgy látható, a környék 3000 éves történetéből, a Pa Királyságtól az Új Kína megteremtéséig. Különösen gazdag az ősi Pa-Su kultúra emlékeinek gyűjteménye (főleg bronzfegyverek), a Han-kori agyag sírfigurák gyűjteménye, illetve a későbbi korok porcelánkollekciója. A leghíresebb emlékek azonban a 70-es években talált dinoszaurusz-maradványok.

Három-szurdok régió.
Ha személyesen szeretné megnézni a Három-szurdok gátat, akkor a Jangcén hajókázhat Csungkingból Jicsangba, ahol a világ legnagyobb gátja található.

.Chaotianmen tér: A Chaotianmen tér az a hely, ahol a Jangce és a Jialing folyó találkozik Chongqing Yuzhong kerületének félszigetén. Ezen kívül a félszigeten található a Raffles City épülete, amely a város egyik legimpozánsabb épülete.

Érkezés és mobilitás a városba

Ha Csunkinging-i utazást tervezel, akkor legalább 15 órás utazási idővel kell számolnod. Budapestről jelenleg csak átszállással kereshetjük fel a várost,a Swiss szinte naponta repül Zürichből Sanghajba, ahonnan az Air China légitársasággal továbbrepülhet Csunkingingba.

Miután megérkezett a helyszínre, közlekedési eszközként ajánljuk a különböző metróvonalakat vagy a számos taxit. A metrózás is élmény: Chongqing 2-es metrója egy sokemeletes épület 8. emeletén áll meg. Az állomás neve „Liziba”.

Csungking legtöbb látnivalója legfeljebb 15 perces sétára található a metróállomástól. A közlekedő buszok is választhatók, de ez bonyolultabbnak számít azok számára, akik nem beszélnek kínaiul, mivel a buszokon csak kínai felirat található.

Jó tudni

A város éghajlata szubtrópusi: nyáron meleg és párás, az év téli felében erősen ködös, enyhe hőmérsékletű. A januári maximum -2 foktól az augusztusi átlag 33 fokig változnak a hőmérsékletek.

Csungking pezsgő éjszakai életéről is ismert, amely főleg a Jiefangbei és Jiangbei kerületekben zajlik.

Konyha világa a fűszeres ételekről híres.